Magyar Dízel és Villanymozdonyok

Aki imádja a mozdonyokat, az jó helyen jár!

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

forrás: wikipédia

MÁV V43 GYSEV V43

Gyártó:	V43 1001–1007: Arbeitsgemeinschaft^[1] V43 1008–1379: Ganz–MÁVAG + Ganz VM
Gyártásban:	1963–1982
Gyári típusjel:	Ganz-MÁVAG: VM14
Darabszám:	379
Tengelyelrendezés:	B'B'
Nyomtávolság:	1 435 mm
Hajtókerékátmérő:	1 180 mm
Indító vonóerő:	270 kN
Legnagyobb sebesség:	eredetileg 130 km/h, később 120 km/h
Ütközők közötti hossz:	15 700 mm
Magasság:	4 540 mm
Szélesség:	3 106 mm
Forgócsaptávolság:	9 100 mm
Tengelytáv forgóvázon belül:	2 300 mm
Össztengelytávolság:	11 400 mm
Szolgálati tömeg:	80 t
Legnagyobb tengelyterhelés:	20 t
Hajtás:	Jacquemin forgóvázban elhelyezett kétfokozatú homlokforgaskerékpár, kardános, csőtengelyes
Vezérlés:	szinkronvezérlés max. 2 mozdonyig, távvezérlés vezérlőkocsiról
Kapcsolókészülék típusa:	csavarkapocs
Kiegészítőfék típusa:	légfék
Rögzítőfék típusa:	kézifék
Vonatfűtés típusa:	villamos
Átmenő fék:	levegős tuskós fék
Vonatbefolyásoló rendszer:	MÁV: EÉVB / EVM GySEV: EVM, PZB I60R
Legkisebb pályaívsugár:	100 m
Áramnem:	25 kV 50 Hz (kezdetben: 25/16 kV 50 Hz)
Áramellátás:	felsővezetékről
Állandó teljesítmény:	2200 kW
Vontatómotorok száma:	2
Üzemmód:	villamos

Történet:

A MÁV V43 sorozat a Magyar Államvasutak részére szállított legnagyobb darabszámú villamosmozdony-sorozat. A magyar ipar 1960-ban megvásárolta egy szilícium-egyenirányítós mozdony licencét a nyolc gyárat tömörítő „50 periódusú vasút villamosítás fejlesztésére alakult nyugati munkaközösség”-től. Az első hét mozdonyt a licencadó munkaközösség készítette a németországi Essenben, a V43 1008 pályaszámú mozdony már Magyarországon, Budapesten készült. A mozdonyok elektronikus részét a Ganz Villamossági Gyár, járműszerkezeti részeit a Ganz–MÁVAG gyártotta. 1963 és 1982 között közel 400 mozdonyt állítottak üzembe. Érdekessége a sorozatnak, hogy az első mozdonyok az akkor még 16 kV feszültséggel villamosított Budapest–Hegyeshalom vonalra átkapcsolóval rendelkeztek. A sorozatból 15 – korábban a MÁV által használt – mozdonyt a GySEV üzemeltet. Beceneve: "Szili".

Kifejlesztésének előzményei

A MÁV 1945-ben felkérte a Ganz Villamossági Gyárat Ward-Leonard rendszerű villamosmozdony kifejlesztésére. A gyár ezt a feladatot nem vállalta, mert nagyteljesítményű soros egyenáramú vasúti motor előállításához nem rendelkezett megfelelő tapasztalattal, de javaslatot tett egyedi hajtású indukciós motoros fázis- és periódusváltós mozdony gyártására. A MÁV úgynevezett nullsorozatot rendelt. A gyártás nagymértékben elhúzódott, ennek fő oka az volt, hogy abban az időben nem lehetett antimagnetikus bandázshuzalt beszerezni.

Időközben két fontos esemény következett be. Az első az SNCF (francia vasúttársaság) elhatározása, hogy a vasút-villamosítást 50 periódusú rendszerrel folytatja. Megállapította, hogy az egyenirányítós mozdonyok üzeméhez a felső vezeték feszültségét 25 kV-ra kell emelni. Nyilvánvaló volt, hogy ez a jövő fejlődés útja. Így minden további fázisváltós mozdony gyártása nehezítette a MÁV fejlődését, mert a fázisváltót nem lehetett 25 kV feszültségre kiképezni. A másik fontos – hazai – előrelépés azt volt, hogy a MÁV kérésére az ipar dízel-villámos tolatómozdonyok gyártását vállalta. E mozdonyok ugyanis a gurítóüzemet is el kellett, hogy lássák: vagyis a vontatómotorok indítónyomatéka ugyanakkora kellett legyen, mint egy vonali mozdonyé. A MÁV e fejlesztéshez azzal járult hozzá, hogy kifejezetten kérte a kommutátor oldalról kívülről szellőzött motorok építését, és megadta, milyen gyári próbatermi eljárással biztosítható az, hogy a kommutátorok az üzemben ne deformálódhassanak. Ezzel lehetővé vált olyan teljesítményű vonali Ward Leonard mozdony gyártása is, amely a Kandó-mozdonyok személy- és tehervonati vontatási programját el tudta látni. A gyorsvonatok vontatásához a MÁV néhány, az SNCF részére már sorozatban gyártott mozdonyt kívánt beszerezni. Ez ellen a hazai ipar hevesen tiltakozott.

Az Iparügyi Minisztérium felkérte a szovjet ipart, vállalja el egyenirányítós mozdony kifejlesztését. A MÁV a kijelölt tervezőintézetben ismertette a feladatokat. Amikor a szovjet ipar felmérte, hogy igen kiterjedt tervezési munkát kellene végeznie és a mozdony a Szovjet Vasutak részére közvetlenül nem lenne felhasználható, nem vállalta el a munkát.

Időközben megindult a hazai Ward Leonard mozdonygyártás, így a vasút-villamosítást folytatni lehetett. Az új vonalakat a MÁV már 25 kV-tal villamosíthatta. A 16 és 25 kV-os feszültség határán, ha egy mód van rá, el kellett kerülni a mozdonycserét. A MÁV ezért a budapesti vasúthálózatnak azon pontján létesített betáplálást, amelytől minden irányban csak néhány kilométer volt a felső vezeték hossza. E rövid szakaszokon a leendő egyenirányítós mozdonyok által okozott feszültségesés is még elfogadható volt.

A sorozat gyártása

Még mindig megoldatlan volt a gyorsvonatok vontatásának feladata. Végül az ipar elhatározta, hogy licenct vásárol a mozdonygyártáshoz. Ezt már az is indokolta, hogy időközben külföldön a szilíciumdióda-gyártás fejlődése lehetővé tette a higanygőz-egyenirányítók kiküszöbölését, és így idehaza is megindulhatott a vasúti üzemre alkalmas diódák kifejlesztése. Egyetlen szállító állt akkor csak rendelkezésre: a Siemens cég vezetése alatt álló „Munkaközösség”, amely német, francia, svájci, belga és angol gyárakat egyesített, és Indiába már szállított 25 kV-os 50 periódusú mozdonyokat. Így ezzel a munkaközösséggel megköttetett a szerződés hét, a MÁV kívánságainak megfelelő mozdony szállítására és a gyártási licencia átadására. E mozdonyok üzembeállításával a MÁV a Ward-Leonard mozdonyokénál is kedvezőbb energiafogyasztású, gyors-, személy- és tehervonati, valamint ingavonati üzemre egyaránt alkalmas mozdonyok birtokába jutott, és megindulhatott a hazai sorozatgyártás is.

A mozdonyok szállítási szerződésének megkötéséhez ismert volt a nyugat-európai vasutak szállítási szerződéseinek műszaki vonatkozású előírásai, így a Magyarországon készített szerződéstervezetet elfogadták.

Elő volt írva a tervek ellenőrzése, hozzáférhetőség és kezelhetőség szempontjából, valamint a gyártásellenőrzés. Így már tervezés során alaposan megismerték a szakemberek a szerkezeti megoldásokat és a nehézségeket is, valamint kiküszöbölhették az egyes hibákat, például azt, hogy a transzformátor és a fokozatkapcsoló összeépítése és elhelyezés módja folytán szabadon maradt volna egy nyílás a mozdonyszekrény alján, melyen át a vontatómotor-szellőzés nagy mennyiségű port szívott volna be. A gyártásellenőrzés módot adott arra is, hogy figyelemmel lehetett kísérni minden szerkezeti részt, valamint a gyártás során mutatkozó fennakadásokat is.

A villamosberendezés átvételéhez részben rendelkezésre álltak a CEI vonatkozó előírásai, amelyek egyúttal az UIC előírásai is. Nemzetközi viszonylatban teljesen új volt azonban a mozdonyok egyenirányitó-berendezése. Előzetes tárgyalásoknál (például angol gyárakkal) – bár nem sok idővel ezután az Angol Vasutak is megkezdték az 50 periódusú vasút-villamosítást – ajánlattételre még nem vállalkoztak. Így az egyik legnagyobb gondot az egyenirányító-berendezés megfelelő minőségének biztosítása jelentette. Részben az UIC útján, részben mert tagjai voltunk a CEI megfelelő nemzeti bizottságának, birtokunkban voltak a CEI egyenirányító átvételi előírás-tervezetei, és a szállító vállalta az azokban foglalt igen alapos vizsgálatok elvégzését.

A szerződés megkötésekor az SNCF 50 periódusú vasút-villamosítása folyamatban volt: számos 50 periódusú vontatómotor készült már el. A DB üzemében csak négy kísérleti egyenirányítós villamos mozdony volt. Természetesen igyekeztünk mindezek üzemi tapasztalatait megismerni. A tapasztaltak gondot okoztak, ezért a vontatómotor-átvételi próbáknál a lehető legnagyobb szigorúsággal jártunk el, és a kommutációs vizsgálatok sikertelensége alapján az átvételt megtagadtuk. Hosszas tárgyalások után a szállító vállalta a vontatómotorok újratekercselését.

Érdemes rögzíteni, hogy az új tekercselés a licenciavásárló Ganz Villamossági Gyár számításai alapján készült el. Az új tekercseléssel a motorok megfeleltek a kommutációs vizsgálati előírásoknak, és az üzemben a kommutátorok állapota és a szénkefefogyasztás mértéke az 50 periódusú soros vontatómotorokkal az addig tudomásunk szerint elért eredményekhez viszonyítva a legjobb volt. Ez már azért is fontos volt a MÁV részére, mert az eredeti szerződés megkötésekor vállalt vontatómotor-teljesítményt a részletes tervezés során a gyártó nem tudta biztosítani. Az a motorteljesítmény, amelyet a szállító a pótszerződés során árengedménnyel vállalt, csak szűken felelt meg a MÁV igényeinek, és így az üzemben a motorok minden vonatnemnél maximális mértékben ki vannak használva. Ennek előnye is van: a mozdonyok villamosenergia-fogyasztása igen kedvező. A vontatómotorok eredetileg előírt teljesítménye elérhető lett volna, ha a szállító kihasználhatta volna a megengedett legnagyobb tengelynyomást. A hazai - a licencia alapján gyártó - vállalat azonban ragaszkodott a 2 tonna súlytartalékhoz a hengerelt acél méretpontatlansága miatt.

Az üzembehelyezés során fokozatosan kefeszikrázás keletkezett a vontatómotoroknál, mert a szállító kiküldött szerelője nem ügyelt eléggé a szénkefetartók pontos beállítására. A szállító mérnöke szüntette meg ezt a hibát, így a MÁV személyzete is megismerhette a helyes eljárást.

Második hibaként keretrepedések keletkeztek nem sokkal az üzembehelyezés után. Más cég szerkesztette és gyártotta a keretet, és más a forgóvázakat, így a keretfelfüggesztéshez tartozó elemek kiképzésében a kerettervezőnek nem volt tapasztalata az adott forgóvázhoz. Áttervezéssel ez a hiba is megszűnt.

A MÁV mozdonyszemélyzete nehézség nélkül megismerte a mozdonyokat, bár a nagy sorozatszám következtében nem lehetett olyan elit mozdonyvezető-kart biztosítani, mint annak idején a Kandó-mozdonyokhoz. Egyetlen súlyos mozdonyvezetői hiba fordulhatott elő: az egyenirányítót védő gyorskapcsoló lekapcsolása után a mozdonyvezető kiiktathatta a gyorskapcsolót, és ezzel igen nagy költségű kárt okozott az egyenirányító diódákban. Ez annak a – még a gőzmozdony üzemből – beidegződött gyakorlatnak volt a velejárója, mely szerint szégyen a szolgálatképtelenség, hiszen a gőzmozdony szerkezete olyan rendkívül egyszerű, hozzáférhető, sőt türelmes, hogy egy jó mozdonyvezető csaknem minden hibát ideiglenesen maga is ki tudott küszöbölni még a vonalon. Ez a villamosmozdonyoknál soha nem lesz elérhető, viszont a fejlődés növekedése olyan mértékű, hogy számítani lehet az üzembiztonság nagymértékű növekedésére.

A V43-asok első hét példányát még Németországban szerelték össze 1963-ban 4384-4390 gyári számokon, majd a licenc megvásárlása után a többi már a Ganz-MÁVAG üzemében került elkészítésre.

A VM14 sorozatjelű villanymozdony-szérián belül az első hét példányt leszámítva összesen 25 „alváltozatot” lehet megkülönböztetni: VM14-1 sorozatjellel szerepelnek a V43 1008 és V43 1009 pályaszámú gépek (1964, gyári szám: 116-117), VM14-2 jellel a V43 1010-1012 pályaszámú mozdonyok (1964, gyári szám: 118-120), VM14-3 a V43 1013-1018 (1964/65, gyári szám: 121-126), VM14-4 a V43 1019-1029 (1965/66, gyári szám: 127-137), VM14-5 a V43 1030-1041 (1966, gyári szám: 158-169), VM14-6 a V43 1042-1053 (1966/67, gyári szám: 170-181), VM14-7 a V43 1054-1065 (1967, gyári szám: 182-193), VM14-8 a V43 1066-1077 (1967/68, gyári szám: 194-205), VM14-9 a V43 1078-1089 (1968, gyári szám: 206-217), VM14-10 a V43 1090-1101 (1968/69, gyári szám: 218-229), VM14-11 a V43 1102-1117 (1969, gyári szám: 230-245), VM14-12 a V43 1118-1129 (1970, gyári szám: 246-256), VM14-13 a V43 1130-1145 (1970/71, gyári szám: 257-273), VM14-14 a V43 1146-1165 (1971, gyári szám: 274-293), VM14-15 a V43 1166-1206 (1971-73, gyári szám: 294-334), VM14-16 a V43 1207-1212 (1973, gyári szám: 337-342), VM14-17 a V43 1213-1231 (1974, gyári szám: 343-361), VM14-18 a V43 1232-1247 (1975, gyári szám: 362-377), VM14-19 a V43 1248-1267 (1975/76, gyári szám: 378-397), VM14-20 a V43 1268-1283 (1976, gyári szám: 398-413), VM14-21 a V43 1284-1293 (1977, gyári szám: 414-423), VM14-22 a V43 1294-1308 (1978, gyári szám: 424-438), VM14-23 a V43 1309-1328 (1980, gyári szám: 444-463), VM14-24 a V43 1329-1353 (1981, gyári szám: 464-488) és VM14-25 a V43 1354-1379 (1982, gyári szám: 489-514).

Több súlyosan rongálódott balesetes mozdonyt - például V43 1095, 1125, 1136, 1173, 1220, 1246, 1265, 1269, 1281 - állítottak talpra a tartalék főkeretekből és más alkatrészekből. Az így összeszerelt mozdonyok az elődeik pályaszámait is megkapták, így gyakorlatilag 379 darab pályaszámot adtak ki, de ennél néhány darabbal több mozdony került legyártásra.

V43 a GySEV-nél

A sorozatból 14 darab – korábban a MÁV tulajdonát képező – mozdonyt a GySEV üzemeltet a saját vonalain, illetve a Budapest–Hegyeshalom vonalon vontatnak tehervonatokat, valamint a Budapest–Székesfehérvár és a Székesfehérvár–Szombathely vonalakon a tehervonatok mellett személy- és gyorsvonatokat is.

Kezdetben a MÁV V43 1320-1331 pályaszámú mozdonyokat kapta meg a GySEV, a MÁV-nak átadott saját M41 001-007 pályaszámú dízelmozdonyaiért, valamint a MÁV részére gyári újként vásárolt 6 db V46-os villamosmozdonyért cserébe. A mozdonyokat a pályaszám 1000-esének törlésével (a mozdonyok többségén sokáig látható volt a számjegy eltérő árnyalattal történt lefestése) a V43 320-331 pályaszámcsoportba sorolta át. A többi, később érkezett V43-ast (1130,1155,1164,1267) az eredeti pályaszám részletének megtartása nélkül, az átvételük sorrendjében számozta be V43 332-335 pályaszámokra. A V43 331 mozdonyt a Neufeld-i baleset miatt 1996-ban selejtezték, majd szétvágták, a V43 322 pedig 2004-ben a Komáromban történt baleset miatt jutott hasonló sorsra. A V 43 333 2007-ben szenvedett végzetesnek tűnő főkeretgörbülést egy balesetben (a V43 326-tal ütközött), így a leégett, de még egyben lévő MÁV-os V43 1003 főkeretének felhasználásával épült újjá 2008 elején.

A mozdonyok egy része a Sopron–Ebenfurti vonalon történő közlekedéshez INDUSI rendszerű Automatikus vonatbefolyásoló rendszerrel is fel lett szerelve.

V43 2xxx sorozat

1999 óta folyik a V43 sorozat egyes gépeinek nagymértékű korszerűsítése. Ezek a V43 2000-es pályaszámcsoportú mozdonyok a V6EE jelű főjavítás keretében digitális távvezérlésűre lettek átalakítva. A sorozat alkalmas a 400-as pályaszámcsoportú, BDt betűjelű vezérlőkocsikkal való távvezérlésre. A széria új festést is kapott, valamint nagy részüket újabb, úgynevezett „félpantográf”, AFp 221 típusú áramszedővel látták el. A felújított mozdonyok feltűnő, sárga-kék-fehér-szürke festésük miatt a „Papagáj” vagy „Papagájszili” becenevet kapták. A Papagájok Szolnok Vontatási Főnökséghez tartoznak. 2006-ban és 2007-ben tovább folytatódott az átalakítási sorozat, a Papagájok száma nagyjából megkétszereződött. Az ebben a időszakban átalakított gépeket már Webasto légkondicionáló berendezéssel is felszerelték. Úgy tűnik, a V43 3000-es sorozat létrehozása és az új villanymozdonyok közelgő vásárlása miatt a „papagájosítás” 2007 decemberében befejeződött.

2007 decemberében 56 db 2000-es sorozatú mozdony tartozott a MÁV állagába, melyek a következők: V43 2144, 2160, 2162, 2171, 2184, 2199, 2200, 2213, 2235, 2236, 2238, 2241, 2243, 2244, 2247, 2248, 2250, 2251, 2252, 2254, 2255, 2256, 2257, 2258, 2260, 2262, 2263, 2264, 2270, 2273, 2275, 2277, 2281, 2291, 2292, 2293, 2299, 2300, 2302, 2303, 2304, 2307, 2309, 2311, 2317, 2318, 2343, 2345, 2353, 2355, 2358, 2360, 2373, 2376, 2377 és 2378.

V43 3xxx sorozat

A Deutsche Bahn-tól beszerzett 300 db használt halberstadti személykocsikkal érkezett 27 db Bybdtee betűjelű vezérlőkocsi is, ezekhez készül a V43 3xxx sorozat. E mozdonyokba ZWS rendszerű távvezérlés kerül beépítésre, így képesek a német eredetű, nagykanizsai, pécsi és szombathelyi állomásítású vezérlőkocsikkal a személy- és gyorsvonatok ingavonati üzemben közlekedni.

Az első mozdonyok 2007 novemberében és decemberében álltak üzembe V43 3187, V43 3211, V43 3201 és V43 3347 pályaszámokon, majd őket követték 2008 folyamán a V43 3239, V43 3333, V43 3159, V43 3245, V43 3268, V43 3227, V43 3316, V43 3242, V43 3220, V43 3288, V43 3278, V43 3216, V43 3280, V43 3209, V43 3161, V43 3308, V43 3313, V43 3315, V43 3222, V43 3170, V43 3312, V43 3197, V43 3210, V43 3305, V43 3224 és V43 3185 pályaszámú gépek. A sorozat gépeinek még nincs „hivatalos” beceneve, jelenleg legelterjedtebb a „Cirmos”, ritkábban a „Zebra” becenév - a vezetőfülke tetején oldalt látható csíkozott festés miatt. A mozdonyok honállomása Dombóvár, ahonnan Pécsre és Nagykanizsára kihelyezve dolgoznak.

A 3000-es sorozat mozdonyain módosult a műszerasztal is. Új főkontroller került beépítésre, amely lehetővé teszi a folyamatos motoráram szabályzást is, valamint egy segédkontroller is helyet kapott, amely a főkontroller "N" állásában aktiválható, és a fokozatkapcsoló felfelé léptetését teszi lehetővé egy-egy fokozatonként, valamint folyamatos "LE" vezérlést is kapcsolhat. Beépítésre került továbbá egy ütőgombos vészfékszelep is, amely villamosan és levegősen is utasítja a mozdonyt a megállásra: elengedi a fővezeték levegőjét és kikapcsolja a főmegszakítót is. Megvalósításra került továbbá szoftveresen a motoráram folyamatos szabályzása mellett a tolóerő korlátozás „saját” és „csatolt” üzemmódoknál is; szoftveres a perdülésvédelem is. Újdonság a ZWS távvezérlő rendszernél a diagnosztikai UIC kábeles digitális vezérlést ellenőrző „koffer” alkalmazása is, amelyet már a gyártás során az átvételeknél, teszteléseknél is alkalmaztak. A mozdony homlokoldalán kialakításra került UIC aljzatok 18 (piros) és 22 pólusúak (kék). A 22 pólusra az informatikai adatátviteli erek árnyékolásának folyamatos biztosítása miatt volt szükség. A mozdony tartozékát képező 22/18 pólusú lengődugós kábeleken keresztül kapcsolódik össze a mozdony a kocsikkal. A ZWS rendszer újdonsága továbbá az is, hogy bármely más ZWS távvezérlő rendszerrel ellátott vezérlőkocsival képes a mozdony együttműködni, univerzális jelleggel. A mozdonysorozat elő van készítve a GPS-alapú hangosbemondás-vezérlésre és a GSM-R fogadására. A vezetőállás komfortját növelő klímaberendezés is beépítésre került. Érdekessége a rendszernek továbbá az, hogy „toltvonati üzemben” a német vezérlőkocsi 140 km/óra sebességre alkalmas maradt továbbra is, azonban V43-3000 sorozatú hátulműködő mozdony esetében, annak maximális engedélyezett sebessége miatt csak 120 km/h sebességgel közlekedhet.

Változatok

Jelenleg Magyarországon több különböző festésben közlekednek V43 sorozatú villamos mozdonyok. Néhány alváltozatnak nincs külön egyedi festése. Néhány régebbi változat mára már eltűnt.